MADARASI HARGITA HEGYIMENTŐ CSAPAT

MADARASI HARGITA HEGYIMENTŐ CSAPAT

Csapatunk 1970 évek elején alakult meg mint madarasi hargita hegyimentők néven vált ismerté ezekben az években közös együtt müködésel a gyergyoi hegyimentő csapatal szolgálatot teljesítetek a madarasi hargitán és a vargyas szorosban.

Az 1980-1989 évek egy fiatalabb csapatott hozott magával és egy újabb önkéntes generáció folytatta tevékenységét ezekben az években. A komunista rendszerválltás után 1990-1997 év időszakában önerőből , kisebb támogatásokból saját epületett építettünk és itt adtunk otthont a hegyimentő csapat tevékenységének, ahol ezekben az években saját autóinkat és felszerelésünket használva szolgálatot teljesítettünk hétvégenként a madarasi hargitán és a vargyas szorosban.1997 években újra alakult a megyei hegyimentő szolgálat adminisztrációs központja hargita megyében.

2001-ben megalakult a HARMONT egyesület és ezen keretén belül folytatta munkáját tevékenységét közösen a megyei tanáccsal együtt, ahonnan kevés anyagi támogatással ,önkéntes munkával tevékenykedik napjainkban.2004-2005 nagyobb veszteség érte csapatunkat két kolégánk betegség és lavina áldózatai lettek. Csiki Attila, Mike Csaba.2008-ban Hargita megyében a hegyimentő szolgálat újra reformálása.

Két hegyimentő alkalmazása csapatunkban, mindezt a hargita megyei tanács vezetőségének és Borboly Csaba hargita megye elnökének mondunk köszönetet.

2011. augusztus 1., hétfő

VARGYAS SZOROS - CHEILE VARGHIŞULUI

VARGYAS SZOROS
A Persány-Rika hegyvonulat északi végződésénél kialakult szurdokvölgy a mészkőrögbe bevájódó Vargyas patak eróziójának eredményeként több szakaszban alakulhatott ki. A különböző barlang- és teraszmagasságok tanúsága szerint a völgymélyülés és barlangképződés párhuzamos és szakaszos folyamat volt. A 4 km hosszú szurdokvölgyben a Vargyas patak vize közel 1 km-es távolságon nem a felszínen, hanem búvópatakként a föld alatt folytatja útját. Ez a jelensége nem más, mint egy aktív, most alakuló barlang. A szurdokvölgyben különböző magasságokban eddig 124 barlangot tártak fel. Ezek közül a legismertebb az Orbán Balázs vagy Almási főbarlang , amely a Keleti Kárpátok vonulatának leghosszabb barlangja. Az egyes barlangokban végzett kutatások révén a Homo sapiens ősember csontvázai mellett őskori szerszámok kerültek napvilágra

SZIKLAMÁSZÓ ZONÁK

      A Vargyas szorosban levő sziklamászó utak rövid összefoglalója.
A szorosban tevékenységünk  minden év május 01-oktober végéig tart, jelenleg a szorost mint rezervátumi területet  a Baróti elveszett világ egyesülete adminisztrálja, ezért a sepsiszentgyörgyi hegyimentő csapat is  tevékenykedik  a szorosban. Itt meg kell említenünk ,hogy a szorosban levő mentés  komoly kihívást jelent  számunkra.A látogatók száma eléri  hétvégenként nyári szezonban a150-200 főt,
melyből sziklamászó kb 8-10 fő.                                            
     
        Mászóutak száma jelenleg 34db.ezekbol 13 útvonal klasszikus mászóút, a tobbi 21 falmászó út. A mászóutak hossza eléri a 100-120m ,nehézségi fokozatok  3-9ig értékelhetőek.
         Néhány ismertebb útvonal. Hegyivadászok
                                                     Nagy áthajlás
                                                     Őrtorony
                                                     Galambok tornya
                                                     Gábor. 


1 megjegyzés: