MADARASI HARGITA HEGYIMENTŐ CSAPAT

MADARASI HARGITA HEGYIMENTŐ CSAPAT

Csapatunk 1970 évek elején alakult meg mint madarasi hargita hegyimentők néven vált ismerté ezekben az években közös együtt müködésel a gyergyoi hegyimentő csapatal szolgálatot teljesítetek a madarasi hargitán és a vargyas szorosban.

Az 1980-1989 évek egy fiatalabb csapatott hozott magával és egy újabb önkéntes generáció folytatta tevékenységét ezekben az években. A komunista rendszerválltás után 1990-1997 év időszakában önerőből , kisebb támogatásokból saját epületett építettünk és itt adtunk otthont a hegyimentő csapat tevékenységének, ahol ezekben az években saját autóinkat és felszerelésünket használva szolgálatot teljesítettünk hétvégenként a madarasi hargitán és a vargyas szorosban.1997 években újra alakult a megyei hegyimentő szolgálat adminisztrációs központja hargita megyében.

2001-ben megalakult a HARMONT egyesület és ezen keretén belül folytatta munkáját tevékenységét közösen a megyei tanáccsal együtt, ahonnan kevés anyagi támogatással ,önkéntes munkával tevékenykedik napjainkban.2004-2005 nagyobb veszteség érte csapatunkat két kolégánk betegség és lavina áldózatai lettek. Csiki Attila, Mike Csaba.2008-ban Hargita megyében a hegyimentő szolgálat újra reformálása.

Két hegyimentő alkalmazása csapatunkban, mindezt a hargita megyei tanács vezetőségének és Borboly Csaba hargita megye elnökének mondunk köszönetet.

2011. augusztus 1., hétfő

CSAPATUNKRÓL - ECHIPA


Harmont egyesület

1997-és években újraalakult a megyei hegyimentő szolgálat adminisztrációs központja Hargita-megyében.
2001-ben megalakult  a HARMONT egyesület, és ennek a keretén belül  folytatta munkáját közösen a csapat a megyei tanáccsal együtt.

  Csapattagok-Echipa 
Szikszai Attila 1970 
 -1987-től a csapat tagja
-sportok:-sizés, túrasizés, hegymászás, sziklamászás
 Elért eredmények:-1992 Magas Tátra Gerlachfalvi csúcs 2655m
                          -1998 Matternhorn  4478m
                          - 2002 Eiger Északi fal
                          - 2005 Yosemit Nemzeti Park USA sziklamászás

                          - 2006 rossz időjárás miatt visszafordúltunk és a Mount Maudit-ra sikerült feljutni 
                          -2012 Mont Blanc megmászása 4810m
Máté László 1967
 - 1987-től a csapat tagja
 - sportok:sizés,túrázás,lovaglás,kajakozás,hegymászás, kendo, ijászat
Imets János 
 - 2005-től a csapat tagja
- sportok:sizés,túrasizés, turázás, kajakozás,    sziklamászás,hegymászás,ijászat
László Gábor 1969
 - 1994-től a csapat tagja
- sportok:sizés,túrasizés, turázás, kajakozás, sziklamászás,hegymászás 
Elért eredmények:- 1999 Matternhorn 4478m
                         - 1999 Duforspitze 4634m
                         - 2003 Mont Blanc 4810 
                         - 2003 Marmolada 3343m

Majór Lóránt

                         
-1985-től a csapat tagja
-sportok:sizés, lovaglás, ijászat, kendo, túrázás

Pataky István 1974


- 1994-től a csapat tagja
- sportok:sizés, sziklamászás, hegymászás,túrázás
- Elértt eredmények:- 1999 Matterhorn  4478m
                             - Duforspitze 4634m

Szikszai Mihály 1967


-1990-től a csapat tagja
-sportok:-sizés,túrázás,kendo,sziklamászás,hegymászés,kajakozás

Buti László 1982


-2008-tól a csapat tagja
- sportok:sizés, túrázás, sziklamászás, úszás, hegymászás.
Eredmények:-2012 Királykő gerinctúra, 
                  - 2011 Moldoveanu 2544m(RO)
                  - Mont Blanc megmászása 4810m(FR)

Pop Valentin


-2008-tól a csapat tagja
- sportok:sizés, kajakozás, túrázás, turasizés,

Puskás Imre 1966


-2008-tól a csapat tagja
- sportok: túrázás, hegymászás, sítúrázás. Személyes eredményei: jó ismerője a  Déli Kárpátoknak (Kiralykő, Fogarasi-havasok, Bucegi, Jezer-hegység, ...),Csukás.
- 2012 Mont Blanc Megmászása

Major Tamás 1989


- 2007-től a csapat tagja
-sportok:sizés, lovaglás, ijászat, kendo, túrázás, sitúrázás


Pál Attila 1989
-2011-től a csapat tagja


-sportok:sítúrázás, hegymászás, sziklamászás, lovaglás, túrázás, hegyi kerékpározés.
- 2012 Mont Blanc megmászása 4810m(FR)

Orbán Antal 1980


Lajos Sándor 1964

- 1987-től a csapat tagja
- spotok:sízés, sítúrázás, hegyi kerékpározás, túrázás, sziklamászás
-2012 Mont Blanc megmászása 4810m(FR)


Györfi Péter 1966
-1985-től a csapat tagja

sportok:sízés, sítúrázás, sziklamászás,túrázás

Benkő Zsolt 1972
- 2012-től a csapat tagja

 

- sportok: sízés,hegymászás, sportkutyázás, jodó
-Eredmények: -hegymászás: -1992 Magas Tátra - Gerlachfalvi-csúcs 2655m
                    - sportkutyázás: - 2011 Maros Kupa I. hely IPO-1 szint
                                            - 2011 Brassó kupa I.hely IPO-3 szint
Foglalkozás:- magánválalkozó,munkavonalú németjuhász kutyák tenyésztése,
                    kutyakiképzés, kutyás mentés.

  





 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése